A Fidesz tudatosan tüntetett el 500 milliót, az Ügyészség szerint ez rendben van

A Fidesz tudatosan tüntetett el 500 milliót, az Ügyészség szerint ez rendben van

Elutasították az I. kerületi momentumos alpolgármester feljelentését a Széchenyi Bank ügyében.

Ahogy korábban megírtuk, az I. kerületi Fidesz A Széchenyi Bankon keresztül tüntetett el félmilliárd forintot még évekkel ezelőtt. A pénzt lekötötték a nehéz helyzetben lévő bankban. Bár a sajtóból is lehetett tudni, hogy a csőd szélén áll a pénzintézet, nem vették ki az emberek pénzét, hanem hagyták elúszni.

Az Ügyészség szerint rendben van!

Az ügyben Gelencsér Ferenc I. kerületi alpolgármester tett feljelentést. A momentumos politikus most Facebook-oldalán jelentette be, hogy az Ügyészség elutasította a feljelentését. Vagyis szerintük teljesen rendben van, hogy a Fidesz tudatosan dobta ki az ablakon a kerületi emberek pénzét. Ahogy Gelencsér fogalmazott:

"A jogállamiság Magyarországon Monty Python-i magaslatokba vagy inkább mélységekbe került. A különbség, hogy utóbbi legalább vicces az angol humor kedvelőinek, míg az előbbi legfeljebb tragikomikus."

Felháborító, hogy a Fidesz direkt elkótyavetyéli az emberek pénzét. Az pedig egyenesen várlázító, hogy az Ügyészség még asszisztál is ehhez!

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.07

Ha a fideszes propagandista nem lenne ilyen buta, most nagyon szégyellné magát

Miért éreznek késztetést a fideszes "szakértők" arra, hogy bebizonyítsák, buták, de legalább hűek a Fideszhez?

  • 2020.07.07

8,5 milliárd forintot kapott a pénzünkből a Lázár János hobbitelkeként működő mezőhegyesi ménesbirtok

A vámpírkormányt nem érdekli a válság. Ha egészségügyre és oktatásra nincs pénz, a haverok kistafírozására akkor is költenek. Lázár János a vidékre elsuvasztott lóügyi miniszter sem járt rosszul.

  • 2020.07.07

Kivéreztetné a köztársaságpárti erők pártjait Orbán Viktor rablóbandája

A pártok 2020 második félévében már egyáltalán nem kapnak költségvetési támogatást, egyszerűen nem folyósítja nekik az állam a kijáró támogatást - írja a 444.