MSZP: a kórházakból került idősotthonokba a vírus

MSZP: a kórházakból került idősotthonokba a vírus

Az MSZP szerint az állami fenntartású kórházakból került az önkormányzati idősotthonokba a koronavírus - mondta Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő.

A szocialista politikus azt mondta, a kórházakban nem tesztelték az idős embereket és vírussal fertőzötten engedték őket vissza az otthonokba, ahol a fertőzést mások is megkapták.

Kiemelte, Karácsony Gergely főpolgármester többször kérte, hogy csak negatív teszteredménnyel küldjenek vissza kórházi betegeket az idősotthonokba, ez azonban nem történt meg, mert Sára Botond, a fővárosi kormányhivatal vezetője költségesnek és feleslegesnek nevezte a tesztelést.

Bangóné Borbély Ildikó példaként említette, hogy a fővárosi Pesti úti idősek otthonába a X. kerületi Bajcsy Zsilinszky Kórházból kerülhetett be a koronavírus, ahol 202 fertőzött betegből 60-an vesztették életüket.

Az MSZP politikusa úgy fogalmazott, a kormány ezt azért nem ismeri be, mert számára fontosabb a hazug propaganda és a felelősség hárítása, mint az emberek élete. Megjegyezte, miközben a kabinet csak a Pesti úti idősotthonról beszél, addig április végére már 27 intézményben volt jelen a vírus.

Bangóné Borbély Ildikó arra kérte a választókat, hogy támogassák online petíciójukat annak érdekében, hogy valódi védelmet kényszeríthessenek ki a kormánytól.

 

MTI

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.08

Tüntetés lesz holnap a Markó utcában a pedofil Kaleta túl enyhe büntetése miatt

A szervezők az kérik: "gyere fehérben és legyen a kezedben egy plüss játék vagy egy mesekönyv, szimbolizálva a boldog gyerekkort!"

  • 2020.07.08

A Fidesz csicskája lett az egykor lázadó Nagy Feró

Szemen köpné fiatalkori önmaga a mai Nagy Ferót.

  • 2020.07.08

A börtönszökevény Boldog István nekiment az Antifának

Vesztegetés miatt le kellett volna csukni, most mégis jártatja a száját. Bevallotta, hogy a melegeknél csak az antifasiszták ijesztik meg jobban.