Július 2-án avatták fel Hofi emléktábláját Terézvárosban. Az ünnepségen Bödőcs Tibor olyan korhű beszédet vágott ki, hogy azt még a szóvirágokat kedvelő kormánypárti politikusok is megirigyelték volna.
„Ő volt a magyar humor aranycsapata, aradi vértanúi és a legfelsőbb kategória jéghegyének csúcsa"
– ironizált Bodőcs Tibor, aki „kormányzati avatóbeszédet” tartott az emléktábla leleplezésénél. A domborművet Hofi egykori lakhelyénél, az Anker-palotánál helyezték el. Soproni Tamás polgármester közösségi oldalán is megemlékezett Terézváros első díszpolgáráról:
„A szobor, ha jó, ha rossz, megmarad. Amit én csinálok, az véget ér aznap este” – ezt az idén 85 éve született díszpolgárunk, Hofi Géza mondta saját művészetéről. Úgy tűnik, hogy ez a kevés dolog egyike, amiben Hofinak nem volt igaza: a mondatai ugyanis szállóigévé váltak, és Hofit ma is rengetegen idézik.
Megtesszük mi is:
„Remélem, ezzel a domborművel méltó emléket tudunk állítani az egyik legnagyobb magyar humoristának, az utolsók egyikének, akik egy teljesen megosztott ország szinte minden polgára egy kicsit magáénak érez” – zárta bejegyzését Soproni.
(Fotó: Soproni Tamás FB, Tuba Zoltán/kepszerk.hu)
Oláh Lajos: emléktáblával fogunk emlékezni Sas Józsefre Terézvárosban
Állandó emlékhelye lesz a kerületben a koronavírusban elhunyt színművésznek.
Közösségi ötletpályázat: Tervezd meg a Nagykörút jövőjét!
Állítsuk helyre a Nagykörút megkopott vonzerejét! A cél egy olyan városi tengely kialakítása, ahol egyszerre jó lakni, közlekedni, vásárolni, enni-inni, boltot üzemeltetni és felfedezni.
A környezetromboló fideszesek a műemlékeket sem kímélik
A Fidesz egyik gyurcsányozós óriásplakátja a Belvárosi Színház homlokzatán virít, miközben itt a törvény szerint nem lehet hirdetést elhelyezni: az épület védett.