Teréz- és Erzsébetvárosban vannak „jóléti” és vannak halaszthatatlan problémák, amelyek meg nem oldása emberi életekbe kerülhet – mondja Beleznay Zsuzsanna. Utóbbiakat vette sorra a Jobbik képviselőjelöltje.
Beleznay az elmúlt időszakban szinte mindennap kint volt a VI. és VII. kerület utcáin. A támogatókat és az aláírásokat gyűjtve volt alkalma beszélgetni a helyiekkel, Terézváros alpolgármestereként pedig egyébként is nyitott szemmel (és füllel!) járja a kerületet. Úgy véli, a lakosság problémáit nagyjából két részre lehet osztani:
„a jóléti hiányosságra (több zöldfelületet, tiszta utcákat, több parkolóhelyet) és olyan problémákra, amelyek már nem tűrnek halasztást, ugyanis ezekért a hiányosságokért már emberéletekkel fizethetünk”
– írja közösségi oldalán. A Péterfy Sándor utcai kórház az utóbbi kategóriába esik, azonnali beavatkozást igénylő feladat lenne az intézmény teljes rekonstrukciója. Beleznay Zsuzsa nem kertel, bemutatja a szomorú, abszurd magyar valóságot:
„Az 1930-ban épült, és azóta gyakorlatilag fel nem újított kórházban a festék mállik, vezetékek lógnak ki a falakból, a folyosók piszkosak és tele vannak kiselejtezett bútorokkal. A beteg emberek 50 éves rozsdás vaságyakon fekszenek. Maguknak kell behozniuk saját WC papírjukat, törölközőiket, tisztálkodó szereiket, valamint evőeszközeiket.”
Ugyanilyen égető probléma a belvárosi társasházak állapota is:
„Budapest belső kerületeiben a legtöbb társasház a lakófunkció mellett, fontos műemlék is, amelyek állapota sok tekintetben gyakorlatilag életveszélyes. Nem csak az ott lakók, de a járdán közlekedők is veszélyben vannak a lezuhanó vakolatdarabok miatt.”
Hozzáteszi, tisztában van vele, hogy ezek többségében magántulajdonú ingatlanok, ám a lakóközösségeknek nincs forrásuk önerőből rendezni az épületek állagát. Az elavult víz- és fűtésrendszerük miatt az ott lakók ki vannak téve az ólommérgezés, illetve a szén-monoxid mérgezés veszélyeinek is.
„Együtt velünk és értünk!”
Belaznay Zsuzsanna: Augusztus közepétől indul a nagy horroralagút-projekt
A Bajza-Bulcsú aluljáró Terézváros egyik legnagyobb szégyenfoltja, de már nem sokáig! Beleznay alpolgármester asszony remek hírekkel szolgált.
Pusztulásra ítélték a Kodály körönd egyetlen állami tulajdonban maradt házát
Az Andrássy út 88–90. egykor impozáns épület volt, de a magyar állam lerohasztotta. A Telexnek többen arról beszéltek, valakinek kellhet a ház, ezért megpróbálják kifüstölni a lakókat annak pusztulni hagyásával és a bérleti díj emelésével.
Soproni Tamás: Az Orbán-kormánytól senki sincs biztonságban
Terézváros polgármestere szerint az állam feladata lenne, hogy megóvja az állampolgárokat, most viszont kiderült, éppen az államtól kell tartanunk. Ennek ékes bizonyítéka az izraeli kémszoftver-ügy.