Az egyesült ellenzék fölényesen vezet a kormánypárttal szemben Budapest 05-ös számú egyéni választókerületében. Az Iránytű Intézet felmérése szerint a DK-s Oláh Lajos a legnépszerűbb jelölt.
Kinek van esélye legyőzni a luxusfideszes Bajkai Istvánt? Oláh Lajosnak, aki már kétszer is bizonyított a Fidesszel szemben.
Az Iránytű Intézet felméréséből kiderül, hogy a Budapest 05-ös számú egyéni választókerületében (vagyis a VI-VII. kerületben) induló jelöltek közül a helyben 2014-ben és 2018-ban is egyéni győztes Oláh Lajos a legesélyesebb – írta meg az atv.hu.
A kutatás szerint a választókerület legerősebb ellenzéki pártja a DK.
12 százalékos eredményüket szorosan követi a Momentum, ők 11 százalékon állnak. A teljes népességben az MKKP 9, a Jobbik pedig 6 százalékkal bír, a többi ellenzéki párt 5% alatt van.
Oláh Lajos, Tompos Márton, Beleznay Zsuzsanna – jelenleg ez a sorrend.
Az Iránytű felmérése alapján az előválasztáson induló ellenzéki jelöltek közül a legnépszerűbb Oláh Lajos, akire a válaszadók közel harmada szavazna. Őt követi a momentumos Tompos Márton és Beleznay Zsuzsanna 13- 13 százalékkal. A kutatás szerint még a Fidesz-KDNP szavazók negyede szerint is Oláh lenne a legalkalmasabb jelölt a kormánypárti indulóval szemben.
Oláh Lajos: 2022 új kezdet lesz Erzsébet- és Terézvárosban
És új kezdet lesz Magyarországon. Ez a körzet a demokratikus kormányváltás egyik oszlopa, hiszen itt már kétszer sikerült leverni a Fideszt. Így kell lennie harmadszor is!
Orbán megfizeti a szolgálatot: Bajkai István félmilliárd forintos megbízással hasít
A felcsúti zsebnapóleon ügyvédjét ott tömik, ahol nem szégyellik, pedig már így is alaposan tele van: Bajkai cége egy több mint 533 milliós tendert nyert el, amelyet a Rogán Antal felügyelete alatt álló Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. írt ki.
Nem mindennapi sétára invitál Oláh Lajos – járja be a Parlamentet a képviselővel!
Teréz- és Erzsébetváros országgyűlési képviselője örömmel mutatja meg az Országházat a választókerületében lakóknak. Nem hiszi? Tegye próbára, és jelentkezzen a következő csoportba!
Oláh Lajos az előválasztásról: Tisztességes versengés zajlik kulturált pártok között
„Sokkal több tart össze minket, mint ami elválaszt. Van egy közös célunk: jövőre el kell zavarni a Fideszt. Az előválasztáson kulturáltan fogunk küzdeni” – mondja a DK-s Oláh Lajos, és ígéri, példát fognak mutatni Orbánéknak normális versengésből.
Előválasztás: Kocsis-Cake Olivio visszalépett Oláh Lajos javára
Erzsébet- és Terézváros legesélyesebb ellenzéki képviselőjelöltjét, a DK-s Oláh Lajost támogatja az MSZP és a Párbeszéd. Kocsis-Cake programját Oláh is magáénak érzi – ahhoz viszont, hogy ezek megvalósuljanak, kormányváltás kell.