MSZP: Orbán bosszúhadjáratot folytat Budapest ellen

MSZP: Orbán bosszúhadjáratot folytat Budapest ellen

A miniszterelnök fővárost érintő intézkedései kártékonyak, ennek egyik példája a Lánchíd, amelyet a kormány veszni hagy, hogy "belerohadjon a Dunába" - mondta Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője, Zugló polgármestere.

Zugló MSZP-s polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány országos szinten a kormány 160 milliárd forintos szolidaritásai adót vet ki, miközben 83 milliárd forintot juttat szállodákra "a haveroknak"; mindezt álságosnak, cinikusnak és elfogadhatatlannak nevezte.

A Lánchíd tervezett felújításáról szólva azt mondta; ha "fapados" beruházás lesz, akkor is legalább 10 milliárd forintra van még szüksége a fővárosnak a 44 milliárd forintos összköltségű munkálatokhoz. Ehhez szerinte a kormány úgy adna 6 plusz 1 milliárd forintot, hogy azzal lényegében csak az áfát fizetné ki.

Az útfelújításokról szólva azt mondta, ha a kormány segíteni akarja az önkormányzatokat, akkor változtassa meg a 97:3 arányú forrásmegosztást, mert szerinte cinikus, hogy az önkormányzatoknak ez utóbbi három százalékból kellene szolidárisnak lenniük, és egyebek mellett egy erősebb szociálisabb hálót fenntartaniuk.

Közölte, két fideszes módosító indítványt támogatni tudnak, ezek közül az egyik az, hogy a járványra tekintettel három hónappal meghosszabbítsák az éves BKK-bérletek érvényességét. Szerinte ugyanakkor a kieső 30 milliárd forintos árbevételt a kormánynak kell kipótolnia.

Arról is beszélt, támogatni tudják a kormánypárti képviselők úthálózat-fejlesztési javaslatát, amennyiben a kerületek visszakapják a jövedéki adót, hogy azt célhoz kötötten tudják útfelújításokra fordítani.
Igazságtalan, hogy az utóbbi években Zugló nem kapott pénzt útfelújításra más kerületekkel szemben, és azt is sérelmezte, hogy az útfelújítási keret négyötödét "égeti el" a kormányzati elvonás - mondta Horváth Csaba.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.01

Orvosi ellátás TB nélkül? Nem, ha a Fideszen múlik

A Fidesz-maffia új jogszabálycsomagja kizárna fél millió embert az egészségügyből. Ha valaki túl szegény a TB fizetéséhez, Orbán csürhéjét nem zavarja, ha meghal.

  • 2020.07.01

Orbán kedvenc sportújságírója szerint Magyarország nagyon sokkal tartozik a futballnak

Szöllősi György szerint a Puskás Akadémia egy futballsivatagban lett egy oázis. Úgy látja, a labdarúgásnak nem feltétlenül kell piaci alapon működnie, jobb ha támogatásokból tartják fenn.

  • 2020.07.01

Luxuscsicskák: röpködnek a százmilliók a Médiahatóság embereinek nyaralására

A magánkézben lévő hotel felújítására is akadt az államnak egy kósza félmillliárdja.